Duguláselhárító – segít, hogy lefolyjon, aminek le kell

Duguláselhárító – segít, hogy lefolyjon, aminek le kell

Egy háztartásban sokféle probléma előfordulhat, de talán az egyik legbosszantóbb, amikor dugulás történik.

Egy ilyen problémát mindenki azonnal szeretne megoldani természetesen, de nem mindegy, hogy hogyan!

Sajnos az általában nem megoldás, hogy beszerzünk néhány eszközt és mi magunk próbáljuk elhárítani a dugulást.

Ehhez mindenképp képzett szakembert kell hívni, mert a hozzá nem értő kéz általában csak még nagyobb kárt okoz.

A dugulás bárhol előfordulhat!

Tulajdonképpen ahol cső van, ott dugulás is előfordulhat.

Lehet szó WC-ről, mosogatóról, jó esély van rá, hogy minden elővigyázatosság ellenére dugulás keletkezik benne.

Sokszor az is bajt okozhat, hogyha valami véletlenül a lefolyóba kerül, vagy WC esetében túl sok papírt akarunk lehúzni, de az is gyakori, hogy az ételmaradékoktól dugul el a mosogató.

Ilyenkor bekövetkezhet, amitől mindenkit a hideg kiráz: a víz nem lefelé megy, hanem emelkedni kezd.

Ez még önmagában nem lenne akkora probléma, hiszen fel lehet takarítani, viszont abszolút egy rossz előjel.

Nagyon valószínű, hogy olyan mértékű elzáródás jött létre a csőben, hogy a szennyvíz nem tud távozni.

Mi a teendő ilyenkor?

Egy duguláselhárító megmentheti a helyzetet!

Egy duguláselhárító megmentheti a helyzetet!

A korszerűbb WC-k kivezető csöve annak érdekében, hogy ne jöjjön vissza a csatornaszag, egy vertikális S-kanyart vesz, így a víz megáll, és elzárja az utat a bűz elől.

Azonban ami az előnye, az a hátránya is ennek a megoldásnak, ugyanis pont a cső kanyarodása miatt alakulhat ki a leggyakrabban dugulás.

Abban az esetben, hogyha a rendeltetésének megfelelően van használva a WC és mégis kialakul a dugulás, akkor még talán egy WC pumpa segítségével megmenthető a helyzet.

A WC papírt azért is gyártják laza szerkezetűre, mert így vízzel keveredve könnyedén lehet öblíteni.

Az olyan anyagok viszont, mint a különböző szövetek, tisztasági betét, szálas anyagok (szőr, haj) stb. nagy kockázatot jelentenek egy dugulás kialakulásának szempontjából.

Bízd ránk a duguláselhárítást!

Az tehát biztos, hogy ha dugulás keletkezik az otthonunkban, akkor mindenképp duguláselhárító szakembert kell hívni hozzá.

Több mint 30 éves szakmai tapasztalatunkkal és egy megbízható csapattal rendelkezünk, vészhelyzet esetén akár extra gyorsan is a helyszínre tudunk menni.

Ne hagyd, hogy a probléma tovább fajuljon!

Vedd fel velünk a kapcsolatot még ma, és kérd munkatársink segítségét, szakértelmét Budapestről, vagy Pest megye bármely részéről!

Duguláselhárítás a X. kerületben

Nem megy le a víz a szokásos módon?

Csordogálva folyik le, netán egyáltalán nem akar csökkenni a vízszint?

Ne habozz, hívj profi vízszerelőt!

Szakembereink magasan képzettek és több éves tapasztalattal rendelkeznek duguláselhárítás terén.

Garantáljuk, hogy nincs olyan eset, amivel még ők nem találkoztak!

Budapesten és a Pest megyében – így beleértve a X. kerületet is – mindenhol vállaljuk a dugulásos problémák elhárítását és egyéb vízszerelési munkálatokat.

Tárcsázd számukat, ha gond van a lefolyóval!

Kérj visszahívást itt!

Budapesten és Pest megyén belül bárhol vállalunk vízszerelési, csatornázási, duguláselhárítási, fűtésszerelési munkákat ügyfeleinknek

Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa