Ha a fővárosban vagy Pest megyében laksz, és problémát, meghibásodást tapasztalsz a fűtéseddel, ránk feltétlenül számíthatsz!
Egy jól megtervezett és felépített fűtésrendszer viszonylag alacsony költségek mellett is képes egy otthont kellemes meleggé varázsolni, ám a megfelelő kivitelezés nem jelenti azt, hogy nincsenek hibalehetőségek.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a fűtésrendszer és a gázkazán (vagy bármilyen más hőtermelő egység) külön kezelendő!
Szerencsére mi mind a két területen tapasztalt szakemberek vagyunk, így teljes nyugalommal hívhatsz minket bármelyik kapcsán!
Budapesten és Pest megyében bárhová házhoz megyünk, és gyorsan, szakszerűen elhárítjuk a fűtésrendszeredben keletkezett meghibásodásokat, sőt, sürgős esetben akár 1-2 órán belül is ott lehetünk!
Azonban nekünk sem árt tudnunk, hogy milyen típusú problémára számítsunk, így hát összefoglaltuk, hogyan tehetsz különbséget egyik és másik között.
Természetesen senkitől, ahogyan Tőled sem elvárható, hogy laikusként azonnal meg tudd állapítani, mi a probléma a fűtéseddel, bizonyos körülmények azonban utalhatnak rá.
Nem mindegy ugyanis, hogy a kazánnal, vagy magával a fűtésrendszerrel van-e a gond, hiszen alap esetben más szakembert és szerszámokat, felkészültséget igényelnek.
Azaz, ha nem rólunk beszélnénk, akik mindkettőhöz értünk, hanem egy tőlünk független, de nem az adott munkához való szakembert keresnél fel, úgy feleslegesen fizethetnéd ki neki a kiszállási díjat.
Ezt pedig valószínűleg Te is szívesebben elkerülnéd, arról nem is beszélve, hogy ki tudja, mikorra tudnál legközelebb egy hozzáértőt hívni.
És gyanítható, hogy nem szeretnél egy ilyen tévedés miatt, mondjuk, január közepén két hétig fűtés nélkül maradni.
Mik azok a „tünetek”, amikkel Te, mint bajba jutott tulajdonos szembesülsz, mikor azt tapasztalod, hogy valami nincs rendben?
Mindezek olyasmik, amik akár Téged is meglephetnek egyik nap, és még ha elsőre ijesztőek is, pánikba semmiképp se ess.
Ugyanis az első egyértelműen a gázkazán meghibásodását jelzi, míg az utóbbiak fűtésrendszeri hibára utalnak.
Vagyis ilyen alap megfigyelésekkel máris egyértelműen megállapítható, hogy milyen jellegű karbantartásra van szükség!
Hogy őszinték legyünk: erre nincs egzakt válasz, teljesen eseti jellegű a baj okozója.
Vannak azonban olyan hibaforrások, melyek teljes mértékben általánosak, mi több, arányaiban a legtöbbször ezek miatt alakul ki a meghibásodás:
A fűtésrendszer pedig csak és kizárólag akkor tud megfelelően működni, ha zárt, és állandó benne a víznyomás.
Ez ugyanúgy igaz mind a padló- és falfűtésekre, mind pedig a hagyományos, radiátoros fűtésre.
Erre a kérdésre már sokkal inkább tudunk egyértelmű választ adni: nem.
Ugyanis megfelelő szakképesítés és gyakorlat nélkül nagyobb károkat lehet okozni, mint amekkora eleve volt, és itt az otthonod teljes eláztatása, illetve kihűlése a tét.
Ahogyan egy YouTube-on megnézett „csináld magad” videó, úgy pár hónap segédmunka egy szakképzett ember mellett sem tesz senkit alkalmas fűtésszerelővé.
Éppen ezért óvva intünk attól, hogy bárki ismerős ismerősére, vagy magát fűtésszerelőnek tituláló kóklerre bízd a feladatot, még ha olcsóbban is tudná megoldani.
Mert bizony sokszor az költi rá a legtöbbet, aki spórolni próbált volna.
Ha egy fakezű amatőr olyan károkat okoz, aminek a következményeit talán még ő maga sem tudja, akkor a ténylegesen szakszerű javítás már sokkal többe fog kerülni.
Csak és kizárólag olyan fűtésszerelőt érdemes a feladattal megbízni, aki már bizonyított, és aki minden eshetőségre fel tud készülni – például minket!
Szokatlan furcsaságokat produkál a fűtésrendszered, netán teljesen le is állt a fűtés?
Szivárgást, egyenetlen működést tapasztalsz, és mihamarabbi segítségre lenne szükséged?
Több mint 30 éves tapasztalatunkkal a víz-, gáz- és fűtésszerelés területén magabiztosan állíthatjuk: a Te problémádat is meg tudjuk oldani!
Ha arra van szükséged, hogy egy szakértő csapat gyorsan és szakszerűen felderítse, majd pedig ugyanilyen hatékonysággal el is hárítsa a fűtésrendszeri meghibásodást, akkor keress fel minket mielőbb!
Bármilyen gond jelentkezzen is a központi fűtésedben, minket értesítve biztosra veheted, hogy hamarosan megoldódik.
Budapesten és Pest megyében bárhová kimegyünk, sőt, vészhelyzet esetén akár 1-2 órán belül is megoldjuk a kiszállást!
Hívd ügyfélszolgálatunkat a nap bármely szakában, hiszen tudjuk: a probléma nincs tekintettel arra, hogy éppen nap közben, vagy késő este van.
Keress minket a +36 (30) 635-7438-as telefonszámon, egyeztessük a tapasztalt problémát, és szakembereink a megbeszélt időben a segítségedre sietnek!
A központi fűtés több egységből áll össze, ezért nem mindegy, milyen képzettségű szakemberhez fordulsz. Ha kell egy jó központi fűtés szerelő, ránk bármikor számíthatsz!
Elromlott a radiátor az otthonodban? Akkor szakképzett fűtésszerelőre lesz szükséged. Tudd meg, hogy milyen okai lehetnek a radiátorok meghibásodásának, és miként tudunk mi segíteni rajta!
A központi fűtés sokunk otthonának fontos tartozéka, éppen ezért kifejezetten kellemetlen, ha hirtelen meghibásodik. Ha profi cirkó szerelőre van szükséged, hívj minket!
A kazán szerelés tipikusan olyasmi, amit minden esetben képzett szakemberre kell bízni. Érdekel, hogy miért? Tudd meg, és keress minket bármikor, vagy kérj visszahívást!
A kombi kazán igen hasznos készülék, mivel nem csak fűtésre alkalmas, hanem használati vizet is melegít Neked. De mi a teendő, ha meghibásodik? Hívj minket bátran!
Egy kazán, ha sokáig jól is működik, de egy idő után muszáj lecserélni. Ez nagy macerának tűnhet, de nem velünk! Hívj minket, és mi gyorsan, szakserűen elvégezzük!
A gázkonvektorok régi és bevált eszközei az otthonunk fűtésének, éppen ezért használják ma is sokan. Ha szerelőre lenne szükséged a fővárosban vagy környékén, hívj!
Gázkonvektor javítás, csere, karbantartás >>>
A gázkonvektorok, bár kissé idejétmúlt technológiát képviselnek, még mindig számos háztartás fűtéséért felelnek. Ha javítani, cserélni, karbantartani kellene, keress minket!
Ha elromlik a gáztűzhely, vagy közel sem úgy működik, ahogy kellene, az sok fejfájást képes okozni. Ha szerelőre van hozzá szükséged, minket bármikor elérsz, és segítünk!
A gázkazán a fűtésrendszered egyik, ha nem éppen a legfontosabb eleme, ezért nem mindegy, mikor hívsz hozzá szerelőt! Tudj meg többet, és hívj minket bátran ilyenkor!
A fűtésrendszer kiépítését, karbantartását jobb tapasztalt profival végeztetni. Ha fűtésszerelőre van szükséged Budapesten vagy Pest megyében, keress minket bátran!
A gáz nem olyasmi, amivel érdemes szakértelem és megfelelő eszközök nélkül babrálni. Éppen ezért, ha gázszerelő segítségére van szükséged, minket bármikor hívhatsz!
Bojlerrel melegíteni a vizet régi, jól bevált módszer. Ám előfordulhat, hogy a készülék karbantartásra szorul. Ha gázbojler szerelőt keresel, hozzánk fordulhatsz!
Az Ariston kazánok nem véletlenül tartoznak Európa legnépszerűbbjei közé. Sajnos azonban néha javításra szorulnak, ilyenkor pedig jól jön a szakember – például mi!
A Baxi kazánok ismertek és elterjedtek, köszönhetően a megbízható működésüknek. Ám előfordul, hogy javításra, szervizre szorulnak – ilyenkor érdemes minket hívnod!
A Biasi márka nagy népszerűségnek örvend és az általuk gyártott turbó kazánok a te biztonságodért felelnek. Ha javításra lenne szükséged, kérj tőlünk segítséget.
A Bosch kazánok igazán megbízhatóak és stabil működésűek, azonban néha karbantartásra szorulhatnak. De ilyenkor se ess pánikba, hanem keress minket bármikor!
A Buderus kazán egyet jelent a minőséggel, megbízhatósággal. Persze nem akarunk a levegőbe beszélni: tájékozódj cikkünkből a Buderus eszközök tulajdonságait illetően!
Egy régi, bevált márkára bizalommal támaszkodik az ember. Azonban még egy olyan strapabíró modell, mint a D-ÉG kazán is tönkre mehet. Mi a teendő ilyenkor?
A kezdetekben fegyvergyárként működött, később pedig a lámpákra tért át a makói gyár, manapság mégis a minőségi és megbízható gázkazánjairól ismerhetjük a FÉG-et.
A Hajdu márka Magyarországon igencsak nagy népszerűségnek örvend. Ennek ellenére a Hajdu kazánok is meghibásodhatnak, de semmi pánik! Probléma esetén hívj minket bátran!
Nem mindegy, hogy ki jön ki hozzánk megszerelni Junkers gázkazánunkat. Velünk nem lőhetsz mellé, hiszen szakembereink ehhez a márkához is értenek! Hívj minket bármikor!
A fűtés elengedhetetlen szükséglet, melyet egy otthon sem nélkülözhet. Ha szakértő, gyors fűtésszerelőre van szükséged Csepelen, minket bármikor házhoz hívhatsz!
Fázol a lakásban? Nem működik, szivárog a radiátor, netán csak a ház egyik részében üzemel? Ne vedd félvállról a gondokat, inkább hívd fűtésszerelőinket Óbudáról is!
A fűtés minden otthon elengedhetetlen tartozéka, ezért érdemes képzett fűtésszerelőre bízni a vele kapcsolatos munkákat! Éppen ezért hívj minket Szentendréről is!
A fűtésrendszer bármikor meghibásodhat akár ismeretlen okokból is, ezért érdemes képzett szakembert hívni. Keress minket akár Zuglóból, vagy bárhonnan Pest megyéből!
Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:
Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa