A központi (vagy cirkó) fűtés korunk egyik leghasznosabb otthoni berendezése, számtalan ház és lakás otthonos melegéért felelnek ilyen készülékek.
Egy korszerű gázkazánnal és jól beállított termosztátokkal teljesen biztonságosan és kényelmesen átvészelhetőek akár a kemény hidegek is, nem kell még arra is külön figyelmet szentelnünk, hogy a fűtéssel bajlódjunk.
Ám ha valami hiba történik, valami elromlik, az akár a teljes háztartást is érintheti, márpedig egy kihűlt lakásba senki sem szívesen ér haza egy fárasztó nap után.
De mégis, mi a teendő, ha azt tapasztaljuk, hogy a cirkónk egyáltalán nem úgy teljesít, ahogy az elvárható lenne, vagy ha éppen egyszer csak teljesen le is áll?
Bármilyen szerelőt hívhatunk, vagy itt is jobb körültekintőnek lenni?
Mindezekhez szeretnénk most Neked segítséget nyújtani!
Vegyük sorra, miből is áll össze egy központi fűtésrendszer:
Mint láthatod, ez egy meglehetősen összetett rendszer, ami több ponton is áldozatává válhat akár a technika ördögének, akár a tartós használatból adódó meghibásodásnak, korróziónak.
Természetesen bármi miatt hibásodik is meg, mindenképpen meg kell javíttatni, ez vitán felül áll, elvégre fűtés nélkül a hideg időszakban nem sokáig lehet kihúzni.
Ám a különböző problémákra más és más megoldások szükségesek, ami eltérő szakmai felkészültséget igényel.
Éppen ezért nem mindegy, kit értesítesz!
A cirkó fűtés kétféle szakember közreműködését is igényli: a gázszerelőét és a fűtésszerelőét.
Mint azt valószínűleg Te is tudod, a kettő nem ugyanaz, és bár sokszor megesik, hogy egy vállalkozás mindkettővel foglalkozik, nincs kizárva, hogy olyan szakembert találsz meg, aki csak az egyikhez ért.
És ha pont nem azt hívod ki, akire szükséged van, feleslegesen dobsz ki egy csomó pénzt az ablakon.
Éppen ezért fontos leszögezni:
Tehát ha nem szeretnél feleslegesen kiszállási díjakat fizetni, érdemes előzetesen megpróbálni megállapítani, hogy a rendszer melyik része a ludas a gondokért.
Ahelyett, hogy magukat szakemberekként feltüntető, majd a kezüket széttáró, de azért a kiszállási- és óradíjat bezsebelő kóklerekkel kísérleteznél, fordulj inkább egyből hozzánk!
Mi több mint 30 éve vagyunk aktívan jelen a víz-, gáz- és fűtésszerelésben, tapasztalt kollégáink szinte bármilyen meghibásodást elhárítanak.
Budapestről és Pest megyén belül bárhonnan bátran hívhatsz minket akár a nap 24 órájában, ügyfélszolgálatunk a rendelkezésedre áll!
Munkánkról a biztosítók által is elfogadott számlát adunk, és az elvégzett javításokra garanciát vállalunk.
Sőt, vészhelyzet esetén akár 1-2 órán belül is házhoz megyünk!
Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:
Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa