Ha a téli hidegben azt érzékeled, hogy egyszerűen nem akar felmelegedni a lakás, az kétféle problémából is fakadhat: egyrészt a kazán meghibásodásából, másrészt pedig a fűtőtestek meghibásodásából.
A megoldás első lépése az, hogy megállapítjuk, pontosan melyik készülékkel van a probléma, ugyanis nem mindegy, milyen szerelőt hívsz fel ezzel kapcsolatban.
Ha a kazán hibásodott meg, (nem kapcsol be, tartósan túl alacsony a nyomás, nem gyullad be, vagy csepeg belőle a víz) akkor gázszerelőre lesz szükséged.
Ha azonban a gázkészüléknek kutya baja, de a radiátorok nem működnek megfelelően, akkor bizony fűtésszerelőt kell kihívnod.
Nálunk szerencsére mind a kettőt megtalálod, így akármilyen problémával fordulhatsz hozzánk.
Ahhoz, hogy könnyebben meg tudd állapítani, kinek a segítségére lesz szükséged, nézzük meg, hogy milyen esetekben kell a fűtésszerelőre hagyatkoznod.
Leegyszerűsítve a radiátor úgy működik, hogy a fűtésrendszer a kazán által felmelegített vizet keringteti benne, amitől az átmelegszik.
Ennek hatására pedig egyenletesen hőt ad le, és így melegíti fel a helyiséget.
A probléma akkor van, ha valahol a vizet keringető csőrendszerben vagy a radiátor belsejében, netán az illesztéseknél rés keletkezik, hiszen akkor sajnos nem fog tudni felmelegedni.
Ezek a készülékek minden esetben valamilyen fémből készülnek, és tudható, hogy hő hatására még a fémek is tágulnak, ami szintén kikezdheti a radiátor illesztéseit.
És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy a fém alapanyag típusától függően a radiátor a korróziónak és vízkőnek is ki van téve.
Ezen hatások miatt a csövek megsérülhetnek, vagy a víznyomás lecsökkenhet, aminek következtében a radiátor nem tud hatékonyan működni.
Végső soron pedig sajnos semmi sem örökéletű, és így a radiátorok is elöregedhetnek és cserére szorulhatnak.
Ha azt észleled, hogy a radiátor csöpög, az illesztések látatóan megrongálódtak, vagy még annak ellenére sem melegszenek fel a fűtőtestek, hogy a kazán tökéletesen működik, akkor azonnal fordulj szakképzett fűtésszerelőhöz!
Bár bizonyos helyzetekben a házi praktikák is hatásosak lehetnek, ez nem az a típusú probléma, amin segíthetnek.
Ha szakemberre bízod a radiátorok szerelését vagy cseréjét, akkor nagyobb károktól is megóvhatod magad és fűtésrendszeredet.
Ha fűtésszerelőt keresel, akkor ránk mindig számíthatsz!
Több mint 30 év munkássága alatt annyi tapasztalatra tettünk szert, hogy gyakorlatilag nincs olyan készülék, ami zavarba hozna minket.
Mi nem esünk csak úgy neki a munkának, hanem előbb alaposan felmérjük, hogy mi is okozhatja a problémát, a munkánkra pedig minden esetben garanciát vállalunk.
Sürgős esetekben még azt is meg tudjuk ígérni, hogy már 1-2 órán belül kiszállunk, és igyekszünk minél hamarabb orvosolni a problémát.
Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:
Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa